Fontos változás!

Továbbra is számíthatnak ránk!

A szakértőinknél lévő hatalmas tudás és tapasztalat nem veszik el, csak átalakul. Továbbra is készek vagyunk megosztani Önökkel. Igyekszünk alkalmazkodni a változásokhoz, és ebben szeretnénk Önöket is segíteni.

A veszélyhelyzet megszüntetése ismét lehetőséget teremt, hogy kontakt formában biztosítsuk szakképzéseinket és tréningjeinket. Az eddigi tapasztalatok alapján, ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy megadjuk partnereink számára a döntés lehetőségét, hogy bizonyos kurzusainkat továbbra is az online térben végezhessenek el. Az online kurzusainkról sok pozitív visszajelzést kaptunk. Például:

  • „Lelkiismeretes és színvonalas oktatás interneten keresztül is.”
  • „Sok gyakorlati példát ismertünk meg, jó volt kipróbálni az online képzést.”
  • „A szervezéstől a tájékoztatáson át a szakmai oktatás színvonala kimagasló és példaértékű volt.”
  • „Az online óra jól követhető volt, a táblára rajzolást a programban való rajzolás nemhogy helyettesítette, hanem még jobb is volt annál.”

Ha nincs lehetősége a megadott időpontokban csatlakozni, akkor igénybe veheti e-learning kurzusainkat , melyeket saját ütemében, bármikor, bárhonnan elvégezhet. Auditjainkat távolról valósítjuk meg, munka- és környezetvédelmi szolgáltatásainkhoz pedig egyéni védőeszközöket biztosítunk.

Az Apave teljes csapata folytatja a munkát, és várja megkeresésüket!

Apave Akadémia

Szűrés képzésfajta szerint



Válasszon képzéseink közül!
Érintse meg a kiválasztott képzést a további részletekért!

Találatok: 31
sor/oldal

Válasszon képzéseink közül! Kattintson a kiválasztott sorra a további részletekért!

Megnevezés Helyszín Dátum Időtartam

Benchmarking Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

Igény szerint Igény szerint

2 nap

Benchmarking Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

DOE – Design of Experiments (Kísérlettervezés) Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

DOE – Design of Experiments (Kísérlettervezés) Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. jan. 13

3 nap

DOE – Design of Experiments (Kísérlettervezés) 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. jan. 13

3 nap

Engedélyes

Folyamatmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Folyamatmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Folyamatmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. márc. 22

2 nap

Folyamatmenedzsment 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. márc. 22

2 nap

Minőségellenőri ismeretek Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Minőségellenőri ismeretek Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. jan. 11

4 nap

Minőségellenőri ismeretek 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. jan. 11

4 nap

Engedélyes

Minőségellenőri ismeretek Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Minőségköltségek mérése, elemzése Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Minőségköltségek mérése, elemzése Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. febr. 22

2 nap

Minőségköltségek mérése, elemzése 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. febr. 22

2 nap

Műszakvezetők készségfejlesztése Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Műszakvezetők készségfejlesztése Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. márc. 16

4 nap

Műszakvezetők készségfejlesztése 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. márc. 16

4 nap

Engedélyes

Művezetői ismeretek Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Pénzügyi projektmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Engedélyes

Projektmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Igény szerint Igény szerint

Engedélyes

Projektmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Projektmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. jan. 20

3 nap

Projektmenedzsment 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. jan. 20

3 nap

Projektmenedzsment Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Projektmenedzsment (támogató hálótervezési technikák) Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Total Quality Management – TQM (Teljeskörű minőségmenedzsment) Menedzsment eszközök, technikák

Kihelyezett Megrendelő által biztosított helyszínen

Megrendelővel egyeztetett időpontban

Total Quality Management – TQM (Teljeskörű minőségmenedzsment) Menedzsment eszközök, technikák

Igény szerint Igény szerint

Total Quality Management – TQM (Teljeskörű minőségmenedzsment) Menedzsment eszközök, technikák

Budapest 1143 Budapest, Semsey Andor utca 25. fszt/1. (Apave irodaház)

2021. jan. 21

2 nap

Total Quality Management – TQM (Teljeskörű minőségmenedzsment) 10% kedvezmény online kurzusunkra!

Online kurzus (élő közvetítéssel)

2021. jan. 21

2 nap

Kattintson a kiválasztott képzésre a további részletekért és a jelentkezéshez! Folyamatban lévő képzés esetében becsatlakozásra is van lehetősége.

  • Szakmai tréning Tantermi vagy céghez kihelyezett képzés
  • Szakképzés Tantermi vagy céghez kihelyezett képzés, szakmai továbbképzés
  • E-Learning Otthon elsajátítható képzés

Kapcsolattartók:

  • FARKAS László

    akadémia igazgató

    gépészeti, építőipari képzések

    mobil: +36 30 540 6652

  • PÓR Valéria

    akadémia igazgatóhelyettes

    Lean, készségfejlesztés, e-learning, Six Sigma

    mobil: +36 70 443 2014

  • JAMBRICH István

    szakmai vezető

    gépészeti, energetikai, villamosipari képzések

    mobil: +36 30 490 1895

  • PÁNY Gabriella

    tréning menedzser

    autóipari képzések, minőségügy

    mobil: +36 70 945 6627

  • MOLNÁR Fruzsina

    tréning menedzser

    mobil: +36 70 443 2000

  • PAPP Csilla

    oktatásszervező

    gépészeti, energetikai, villamosipari képzések

    mobil: +36 30 855 0443

  • PAPP Tímea

    oktatásszervező

    SCC/VCA tréning és vizsga

    mobil: +36 30 521 2030

  • SOLTIS Őszike

    oktatásszervező

    mobil: +36 30 337 6627

  • BENCÉS-KATONKA Nóra

    menedzser asszisztens

    mobil: +36 30 432 7860

  • HORVÁTH Lajos

    oktatási főmunkatárs

    mobil: +36 30 377 0257

  • BURJÁN Klára

    ügyfélszolgálati munkatárs

    mobil: +36 30 473 1346